Jegor: egy kutya, aki segíteni akar / Jegor: a dog who wants to help

A következő történet több mint elgondolkodtató... Mi történik, ha egy menhelyről hozott kiskutyáról kiderül, hogy képességei miatt többre hivatott annál, hogy egyszerű házikedvenc legyen belőle? Mi történik, ha a gazda felfedezi ezt, sőt, maga is az átlagnál több empátiával rendelkezik embertársai iránt? Egy olyan történetet szeretnénk most megosztani a kedves olvasókkal, amely újra és újra csodálattal tölt el: Jegor menhelyről került gazdájához, majd a sors akarata folytán terápiás kutya vált belőle. Hogy hogyan, erről szól a beszélgetés, Jegor és gazdájának, Zsuzsának csodálatos története.

– Jegor mentett kutyaként került hozzátok. Hogyan találtatok rá?

– Öt évvel ezelőtt történt, amikor szívinfarktust kapott és elpusztult a rottweilerünk, aki még csak nyolc éves volt. A mellette felnőtt mudink, Holló, nagyon megsínylette, hogy egyedül maradt. Három napig bírtuk nézni, ahogy ül a diófa alatt, háttal nekünk és várja a kert végéből előjönni a barátját, akit odatemettünk. Felkerekedtünk a lányommal, és elmentünk a REX Kutyamenhelyre, ahol már előzetesen tájékozódtunk és egy nyolcfős alomból kiválasztottuk (vagy ő válaszott minket?) egy tündéri, nyakigláb labrador és németjuhász keverék kiskutyát, Jegort. Itt kezdődött tulajdonképpen a terápiás múltunk, csak mi ezt akkor még nem vettük észre…

Jegor

– Mikor merült föl a terápiás képzés gondolata?

– Jegor cseperedett, nődögélt, egyre inkább kakaskodott Hollóval, egy kiránduláson pedig úgy döntött, hogy világgá megy. Ekkor határoztuk el, hogy iskolába járunk vele. A Top Mancs Kutyaiskola volt hozzánk legközelebb, így azt választottuk, persze jött a mudi is, mert egyedül nem volt képes otthon maradni szövegelés nélkül. Jegor nagyon szépen haladt a fegyelmezésben, minden feladatot rendesen végrehajtott, kicsit félénk volt ugyan (még ma is az), de tisztességgel teljesítette, amit kértek tőle.

Egy napon pár ismeretlen ember jelent meg és videózni kezdték, ahogy dolgozunk. A videózás után megkérdezték, nem lenne-e kedvünk terápiás tanfolyamra járni, mert úgy látják, megvan köztünk az összhang. Igent mondtunk és innentől már célirányosan folytatódott a képzés, ha jól emlékszem, minimum egy teljes évig, amikor is vizsgáznunk kellett. 

– Hogyan és miből kellett levizsgáznotok?

– A vizsga nagyon összetett és kemény volt és az előtte való felkészülés nem volt könnyű. A vizsga előtt találkoztunk első ízben halmozottan sérült emberekkel, ezt nekem sem volt egyszerű átélni (lelkileg). Rengetegféle feladvány volt, ahol a kutya tűrő- és megoldóképességét tesztelték. Példák:

1: Zörgő fólián kellett átmennie félelem nélkül. Nem én vezettem, mindenki más ebével vizsgázott, ezért ez is eléggé kemény dolog volt, lévén Jegor mimóza lélek, de sikerült ez is. Jegor elég félénk, talán emiatt is alkalmas ennyire a terápiára, mert nagyon empatikus és átérzi mindenki lelkiállapotát.

2: Kerekesszékes mozgássérülthöz kellett bemennie egyedül egy nyikorgó padlójú faházba és teljesíteni a kéréseit. Aztán pedig nagy robajjal eldőlt a mozgássérült ember mankója, de ezt is túlélte – már Jegor, én itt sem voltam jelen, csak az ajtón kívülről drukkolhattam. :)

3: Ekkor kikötötték hosszú pórázra és kapott egy csontot, hogy „megnyugodjon”. Persze ekkor még korántsem volt vége a vizsgának.

4: Amikor már elkezdte volna rágcsálni a csontot, akkor elvették tőle. Ezt is hagyta szegénykém. Emellett láb mellett követés, ültetés, fektetés, otthagyás, vezényszóra behívás: ezek a feladatok képezték az „engedelmes” részét a vizsgának.

6: Értelmi fogyatékos és mozgássérült gyerekek között kellett helytállnia, mégpedig úgy, hogy sokan – vagy tízen – körbevették és nagy ricsajjal rohangáltak körülötte, hozzáértek, rángatták…
7: Szerintem az utolsó volt a legnehezebb feladat a vizsgán: egy kb. 50 cm magas járóbabát hoztak be, aminek a hátához applikáltak egy botot, ezzel lehetett irányítani. Én ezúttal sem voltam a képben, csak Jegor, külön szobában a kísérletvezetővel. Szóval ez az ,,embernek látszó valami” megindult a kutya felé és lassan lépegetett. Megállt, aztán újra elindult. Nézték, mit csinál a kutya. Jegor fülelt, nem tudta hova tenni, nyüszögött, hátrált, aztán óvatosan odament, megszaglászta, megbökdöste és leült nagy tanácstalanul. Akkor a baba egészen közel ment hozzá és megsimogatta. Jegor ezúttal sem mutatott agressziót!

Minden feladat alkalmával kb. 5 cm-ről videózták a kutyát, ami szintén korántsem lehetett zavaró … :) De ezzel a módszerrel tudták kiszűrni az alkalmatlan ebeket. Példaként említem meg, hogy ott álltunk két lépésnyire az egyik vizsgázó kutyustól és nem vettük észre, hogy amikor a gyerekek körbeállták, rohangáltak körülötte, abajgatták, akkor bizony kimutatta a foga fehérjét, ami ugye az agresszió elég nyilvánvaló jele. Emiatt ki is zárták.

– Voltak számodra jelei annak, hogy Jegorból jó segítő kutya lenne?

– Jegor hatalmas empátiával rendelkező kutya, már a terápiás tanfolyam előtt is „gyanús” volt nekem, mert még ha pórázon volt is, pl. a lejtős domboldalon annyira vigyázott, nehogy elrántson, hogy az már feltűnő volt. Ha valamit leejtettem, biztosan ő volt az első (anélkül, hogy ezt tanulta volna), aki odarohant és felvette. Szóval voltak azért előzmények a közös életrajzunkban. A gyerekekkel pedig első perctől kezdve problémamentes volt, bármit szívesen megcsinált nekik.

– A vizsga után hol kezdtetek el dolgozni?

– Miután sikeresen levizsgáztunk mind a ketten, eleinte Down-szindrómás gyerekekhez jártunk, csak annyira messze voltak tőlünk (a város másik felén), hogy mire odaértünk, mind a ketten holtfáradtak voltunk. Így nem lehetett eredményesen dolgozni.

Végül több próbálkozás után a lakóhelyünkhöz közeli Foglalkoztató Otthonban kezdtünk el terápiás foglalkozásokat tartani. Itt leginkább 30 éves korúak illetve idősebbek voltak, sajnos halmozottan sérültek. Olyan is akadt köztük, aki egyáltalán nem tudott kommunikálni, látványosan menekült a kutya elől, amikor beléptünk, de aztán szép lassan – leginkább, mert nagyon kíváncsi és irigy volt – bekapcsolódott a kutyával való játékba, anélkül, hogy észrevette volna. Sőt, ezek után csak ő lehetett az egyetlen, aki inni adott a kutyának és képes volt hosszú percekig simogatni. Ő, aki korábban minden állattól rettegett!

Táp hullik az égből – Budaörsi Foglalkoztató Központ

– Jegort fantasztikus adottságai alkalmassá teszik arra, hogy  terápiás kutya legyen.

– Igen, ezzel kapcsolatban még egy dologról írnék, ami engem és a többi társunkat is meglepett. Első alkalommal jártunk ott, amikor az egyik tolókocsiban ülő kislányhoz több alkalommal is odament Jegor, majd utána odaszaladt hozzám, rám nézett és vissza. A kislány súlyos oxigénhiánnyal és más egyéb járulékos sérüléssel született, most 20 éves, kommunikációra képtelen, stb. Nem is tűnt fel nekem azonnal, csak amikor hazaértünk, gondolkoztam el rajta, vajon mi oka lehetett Jegornak erre a furcsa viselkedésre? Hiszen őt is, akárcsak a többieket, akkor látta életében először. Felhívtam a Foglalkoztatót, és kiderült, hogy 5 perccel azután, hogy elmentünk, a kislánynak epilepsziás rohama volt. Szóval ezt jelezte a kutya, csak én nem értettem meg a szavát. 

„Én is szeretlek” – Down alapítvány, Szalóki utca

– Milyen hosszú egy ilyen terápiás foglalkozás?

– Ezek a terápiás foglalkozások bizony fárasztóak a kutya számára is, mert maximálisan próbál teljesíteni. 6–8 gyereket szemmel tartani, figyelni rájuk, ez nagyon kemény feladat. Általában addig szoktunk maradni, amíg nem látom rajta a fáradtság jeleit, bár újabban már jelzi, azzal hogy lefekszik. Legtöbbször egy óra az az idő, amit még elbír.

– Mire kell figyelned a foglalkozás alatt?

– Fontos az, hogy a kutya folyamatosan kontroll alatt legyen a gazdája által, még ha száz százalékosan megbízható is. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gazda képes legyen a kutyája fejével gondolkodni, mindig lássa előre, hogy a kutya mit fog lépni. Ha ezt már elsajátította, és a kutya semmi agressziót nem mutat sem állattal, sem emberrel szemben, akkor talán el lehet kezdeni terápiás kiképzésben gondolkozni. Mindez azonban nagyon is összetett dolog, és szakember kell hozzá, aki ezt eldönti. Elég sok kutyával találkoztunk már, sőt volt köztük terápiás kutyának javasolt eb is, aki a tesztek során nem volt erre alkalmas.

Egy terápiás kutyánál mindenképpen el kell érni, szép szóval, életveszélyes fenyegetéssel (persze csak viccelek), hogy mindig és minden körülmények között szót fogadjon bárkinek. Ez nekünk eddig még sikerült. Igaz, hogy néha el kellett beszélgetni a fejével, de aztán belátta, hogy jobb, ha engedelmeskedik. 

Down Alapítvány, Szalóki utcai terápiás csoport

 

– Akkor ez csapatmunka?

– Igen. Soha nem jut eszembe, hogy urambocsá’ féltékeny legyek a kutyámra, mert pontosan tudja, hogy mi itt dolgozunk, és a gazda az én vagyok. Az én kutyám folyamatosan figyel engem, ott van a nyomomban, ha esetleg szükség lenne a segítségére, akkor ott legyen. Megpróbálja kitalálni, hogy mit szeretnék. Figyeli a mozdulataimat, ismeri a testbeszédemet. Ez a terápiás foglalkozásokon sincs másképp. Ha az összhang nincs meg gazda és kutya között, akkor ott terápiázás sem lesz.

– Tényleg, mi kell egyáltalán ahhoz, hogy egy kutyából jó terápiás kutya lehessen? Mi kell a kutya és mi a gazdi részéről?

– Szakmailag nem igazán tudnám meghatározni a „terápiás kutya” fogalmát, mert elég összetett, ehhez minimum etológusnak kéne lennem, ami sajnos nem vagyok. De az empátia, az odafigyelés, a szeméből a gazda felé sugárzó feltétlen szeretet, biztos, hogy nagyon fontos.

Talán még annyi, hogy a kutya is azt akarja, amit a gazda és szeresse csinálni. Ha Jegor nem szeretne terápiázni, nem szeretné a gyerekeket, akkor én most nem írnék róla semmit. De nem is erőltettem volna, a sikeres vizsgánk ellenére sem.

A mi praxisunkban az egy gazda egy kutya felállás vált be, de ez gondolom, hogy az adott helyzettől, körülményektől is függ.

Amikor minket kiválasztottak, a KEA (Kutyával az Emberért Alapítvány) volt segítségünkre kiváló kiképzőivel, munkatársaival, hogy sikeresen levizsgázhattunk. Ők biztosítottak számunkra gyakorlási lehetőséget, amire nagy szükségünk volt, igazából ott dőlt el, hogy mi mindketten alkalmasak vagyunk-e erre a feladatra.

A kutya mindenképpen az volt, nem ijesztette meg a mankóval, tolókocsiban közlekedő gyerekek látványa, néhányuk koordinálatlan mozgása (sok kutya ezt nem igazán tudja tolerálni, és sajnos odakap, itt véget is ér a terápiázás számukra). Érdekes, hogy a mankótól sem félt, pedig minden botformájú tárgytól, például a férjem horgászbotjától is bepánikolt. Nem tudni, milyen körülmények között élt addig, amíg mi örökbe nem fogadtuk, illetve a menhelyre be nem került szegény feje, de hogy bánthatták, az szinte biztos.

Elég sok időnkbe került, amíg megértettük vele, hogy mi soha az életben nem fogjuk bántani… Most már el is hiszi.

A KEA Alapítvány – úgy tudom – folyamatosan indít képzést, náluk lehet jelentkezni, ha valaki kedvet kapott a terápiázáshoz és a kutyája is alkalmasnak tűnik erre a feladatra. 

– Ti milyen gyakran jártok „terápiázni”?

– Mostanában a Down Alapítványhoz járunk heti egy alkalommal terápiás foglalkozásokat tartani, amit mindnyájan nagyon élvezünk Emellett idős emberekhez is járunk, akiknek ugyancsak szükségük van arra, hogy simogathassanak, szeretgethessenek állatokat.

Zolival, szerelem első látásra mindkét fél részéről

(Down Alapítvány, Vak Bottyán utca)

 

– Te hogyan viszonyulsz ezekhez a foglalkozásokhoz?

– Nekem tulajdonképpen csak annyi a célom a terápiával, hogy örömet szerezzek ezeknek a gyerekeknek, idős embereknek. El sem hiszitek, hogy a kutya kedvéért sok mozgásában korlátozott kisgyerek mit meg nem képes csinálni! A terápiás foglalkozások általában úgy zajlanak, hogy előtte pár nappal a gondozónővel megbeszéljük, melyik gyereknek mire is lenne szüksége, ahhoz, hogy jól érezze magát. Ennek megfelelően aztán kitaláljuk, mit is fogunk a foglalkozáson játszani. Mind a ketten nagyon szeretünk emberek között lenni, és ha még ezzel segíteni is tudunk rajtuk, örülnek nekünk, ha ott vagyunk, várnak ránk… hát az nagyon jó érzés. 

Ismerkedünk... (Down Alapítvány)

Zoli

– Ez egy nagyon megterhelő munka. Mire van szüksége egy terápiás kutyának ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen?

– Mivel a terápiás foglalkozás komoly idegmunkát jelent a kutya számára is, hiszen koncentrálnia kell minden egyes eseményre, gyerekre, a gazda parancsára; ezért célszerű a kutyát másmódon is igénybe venni. Arra gondolok, hogy például egy egyszerű agility-edzés az esetleg felgyülemlett feszültséget gazdánál és kutyánál is segíthet levezetni. Mi megpróbáltuk és jól működött, pedig én gyorsaságban nem tudom felvenni Jegorral a versenyt, sőt, meg sem próbálom, de azért végigfutkorásztam vele a pályát és élveztem én is.

Nagyon regeneráló hatású a természetben tett hosszú séta. Amikor nincs semmi tennivaló, nincsenek szabályok (de azért persze más kutyákat, embereket nem eszünk meg), nyugodtan lehet nyomozni, szaglászni, rohangálni. Arra viszont nagyon oda kell figyelni, főleg vadászkutyák esetében – a tipikusan segítő kutyának tartott labradorok is hajlamosak rá –, hogy a kutya ne iramodjon meg egy vadcsapáson, mert ez egy terápiás kutyánál nem szabad, hogy előforduljon. (Nálunk, bevallom, ez is megtörtént. Nagy ordítozásba fogtam, mire a többi sétáló kutyával együtt ő is méltóztatott visszajönni. Azóta sokkal jobban fülelek, szemmel tartom. Már nem megy vadászni.)

– Akkor azért Jegor is szeret rosszalkodni? :)

– Soha nem vertem meg. Mimóza lélek, elég ha jól leteremtem. Persze próbálkozások vannak a rosszaság felé, de mivel belelátok a fejébe, azonnal megtorlom, még mielőtt hozzákezdene, ilyenkor forgatja a szemeit, hogy honnan is tudja ez, amikor még semmi nem történt. Szemmel láthatóan meg van illetődve. 

Jegor, terápiás célból készült davir dog design hámjában

(amely direkt készült ilyen bohókásan sokszínűre)

Maga a „terápiás” hám, az oldalán

lecsatolható vöröskeresztes jellel

– Remélem, hogy a beszélgetésünk nyomán sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy kiképezzék a kutyájukat és terápiás foglalkozásokra járjanak. Mit tanácsolnál azoknak, akiknek a kutyája nem alkalmas ilyenféle terápiára?

– Az sem probléma, ha a kutya nem alkalmas terápiázni, mert attól még nagyon sok boldog percet tud szerezni azzal, ha hagyja magát simogatni, kedvesen odamegy gyerekekhez, pacsit ad, megtanul jelre „köszönni” stb. Apróbb trükköket is lehet tanítani, hogy minél kevesebb olyan kisgyerek legyen, aki fejvesztve menekül, ha meglát egy kutyát. Sok esetben a szülőknek sem árt egy idegen kutya közelsége. Sok szülő szinte sugallja a gyerekének, hogy a kutya koszos, (persze, de simogatás utána azonnal kezet lehet mosni), harap, „megharap, ha rossz leszel!”… (Egy kutya indokolatlanul soha nem harap. Annak mindig oka van, és legtöbb esetben sajnos az oka az ember maga). Sajnos ezekkel a szavakkal aztán szerencsésen sikerül a gyereket egy életre a kutya ellenségévé tenni. Pedig a kutya barát, társ szeretne lenni, minden erejével. Csak mi nem hagyjuk. 

– Köszönöm a beszélgetést és kívánok nektek sok szép együtt töltött évet. Szívből gratulálok ehhez a csodálatos munkához, amit végeztek! 

Végezetül pedig íme egy kis videó, Jegor Down-kóros gyerekek közt végzett munkájáról: 

Egy izgalmas és mozgalmas kutyás sport: az agility / Agility: an exciting and lively dog sport

Régebben megígértük, hogy sokféle kutyás téma kerül majd elő itt a davir dog design blogon, s köztük a kutyás sportokat most különösen nagy kedvvel tesszük terítékre, hiszen végérvényesen itt a tavasz, beindultak a kutyaiskolák és a kutyások is.

A sportágak közül először egy sokaknak tetsző, a kutya és gazdája tökéletes összhangjára épülő (ez minden kutyás sportra igaz, de itt különösen fontos); mozgalmas, lendületes sportágat szeretnénk bemutatni, az agilityt. A sportot régóta és magas szinten művelő Szabó Andreával beszélgettem, aki volt olyan kedves tapasztalatait megosztani velünk.
In this post we introduce you an exciting and living dog sport called 'agility' which is based on harmony between dog owner and his/her dog. We made an interview with Andrea Szabó, who is doing this great dog sport with her pumi and shared her knowledge with us.  Sorry for not translating the text of interview into english.

– Tulajdonképpen mi az az agility és mióta létezik Magyarországon?

– Az agility egy kutyás ügyességi sport, ami kb. az 1990-es évek óta létezik Magyarországon. Annak idején Angliában egy úriember úgy gondolta, remek szórakozás lenne a lovas díjugrató versenyek szüneteiben a közönség szórakoztatására valami hasonló bemutatót rendezni, csak nem lovakkal, hanem kutyákkal. Olyan nagy sikere lett a bemutatóknak, hogy idővel önálló sporttá nőtte ki magát az agility. Itt is, akárcsak a díjugratásban egy adott bíró által megálmodott pályát kell teljesíteni megfelelő sorrendben, minél gyorsabban, ha lehet, hiba nélkül.

– Tudnál egy kicsit mesélni arról, hogy te hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sporttal?

– 1998-ban a barátnőmnek, akinek akkor egy fiatal vizslája volt, kerestem kiképzési, sportolási lehetőséget, majd elkísértem néhányszor edzésre, eleinte a környéken sétáltam az akkor már ötéves keverék kutyámmal, aztán kipróbáltam, hogy menne-e nekünk is ez a sport. Elza kutyám ugyan nem volt villámgyors, de a kedvemért minden akadályt sorban megtanult.

– Most hol és milyen gyakran edzel és milyen kutyával?

– A Kőbányai Happy Dog Kutyaiskolába járunk, általában egy héten háromszor van edzés, ha tehetem, mindegyiken részt veszek. Elza kutyám mellé még 2000-ben, már direkt erre a sportra beszereztem első pumi szukámat, Somlyófalvi Ajna „Pengő”-t – akivel 2009-ben bekövetkezett váratlanul korai haláláig – aktívan sportoltunk. Jelenleg Chankazz Helkával, a két és fél éves pumi szukával űzöm a sportot, akinél erre a sportra alkalmasabb kutya csak ritkán születik.

– Miért pont pumit választottál agilityzni?

– Ahova Elza kutyámmal jártunk iskolába, odajárt kiképzőként egy pumi tenyésztő is és sokszor hozta magával a kutyáit. Nagyon tetszett a temperamentumuk, kedvességük és nem utolsósorban az is, mivel lakásban tartok kutyát, hogy kis méretűek és a szőrük sem hullik, mint más kutyáknak. Nem csalódtam, a pumi egyenesen agilityre termett, ha ezt lehet így mondani. Tipikusan olyan kutya, aki folyamatosan lesi a gazdája minden mozdulatát, könnyen és szívesen tanul, könnyen irányítható és nem utolsósorban hihetetlenül gyors.

– Versenyezni is szoktál? Részt veszel külföldi versenyeken is?

– Igen, rendszeresen járunk versenyekre, külföldre is fogunk menni, először május elején Szlovákiába.

– Szerinted miért és kinek (milyen kutyáknak/gazdáknak) jó választás az agility a kutyás sportok közül?

– Mindenkinek ajánlom ezt a sportot, aki a szabadban szeretne mozogni a kutyájával, annak ajánlom ezt a sportot. Bármilyen egészséges kutyával űzhető, ha a gazda már esetleg túl korosnak érzi magát a versenysporthoz, vagy az egészsége nem engedi, akkor lehet hobbi szinten gyakorolni, jó levegőn, jó társaságban időt tölteni. Para-agility is létezik, ahol tolókocsihoz kötött, vagy akár látás- vagy értelmi sérült emberek is gyakorolják a sportot, sőt az IMCA világbajnokságot is rendez számukra.

– Mennyi idős korban lehet elkezdeni ezt a sportot és van-e valamilyen előfeltétele?

– Mint az előzőekből kiderülhetett sem a kutya, sem a gazda kora nem lehet akadály. Persze a legjobb, ha a fiatal, 5-6 hónapos kutyánkkal keressük fel az iskolát, ahova a későbbiekben járni szeretnénk. Előfeltételként talán azt említeném, hogy a kutya és gazdája között jó kapcsolat legyen, tehát a kutya figyeljen a gazdájára, alapvető engedelmességi követelményeknek tegyen eleget, tudjon helyben maradni, visszahívható legyen. Egy pórázon rángatott, minden egyébre, csak a gazdára nem figyelő kutyával nagyon nehéz dolga lesz gazdának és kiképzőnek egyaránt.

– Hogy kell elkezdeni a tanítást? Milyen eszközök szükségesek hozzá?

– A legfontosabb, hogy a kutya figyeljen a gazdájára, ezt el lehet érni egy játékkal (sípolós játék, labda, rágókötél), jutalomfalattal, vagy a jártasabbaknak klikker tréninggel. A tanításhoz szükséges akadályokat az iskolák biztosítják a tanulóknak. Persze, aki megteheti, mert van kertje, gyakorolhat akár otthon is saját pallón vagy hintán, de már leszúrható, hordozható szlalom is létezik, amit bárki betehet az autója csomagtartójába és egy-egy séta alkalmával gyakorolni is tud.

Fiatal kutya tanítása. Az ugróakadály lécét a földre helyezték, mivel a kölyökkutyák még nem ugorhatnak.
Teaching a young dog. The bar is on the ground because puppies are not allowed to jump.

Később, „élesben”:
Later, a real jump:

– Ha valaki versenyezni szeretne, azt mikor lehet elkezdeni?

– A kutyának be kell tölteni a 18 hónapos kort, de ez persze önmagában nem elég, azt, hogy elég felkészültek-e egy versenyre, a kiképzőnek kell látnia és eldöntenie.

A kukac elnevezésű akadály látványos eleme az agilitypályának. Kívülről:
The open tunnel is a spectacular element of agility. From outside:

...és belülről:
...from inside:

– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki indulhasson egy versenyen?

– Teljesítménykönyvet kell kiváltani, a kutyának érvényes oltási könyvvel kell rendelkeznie, és természetesen az adott versenyre nevezni is kell.

– Hogy néz ki egy agilityverseny? Milyen típusú futamok léteznek és mi a különbség köztük?

– Egy agilityverseny általában két futamból áll, mégpedig egy agility és egy jumping futamból. A meghívott bíró egy addig még senki által nem ismert, 18-22 akadályból álló pályát állít fel a rendező iskola tagjai segítségével. Ezt a pályát kell minden versenyzőnek teljesíteni, miközben a bíró a lehetséges hibákat jelzi a jegyzőkönyvezőknek, az időt pedig általában fotocellás rendszerrel mérik.

Az agility futamok pályáiba be vannak építve a zónás akadályok is, a palló, az A-palánk és a hinta is, a jumping pályán ezek nem szerepelnek, csak az ugró akadályok (távolugró és viadukt is), a szlalom, a kukac (alagút) és a zsákos kúszó.

Egy agility futam (Szabó Andrea és Helka, A1 3. MEOE Wintercup 2010.01.23.) :
An agility heat (Andrea Szabó and Helka, A1 3. MEOE Wintercup 2010.01.23.):

A jumping futamot pedig egy másik nagyszerű agility páros, Ács Viki és Mamusz nevű pumija
futamával mutatjuk be (FCI Agility World Championship 2009, Dornbirn):
Jumping heat with Viki Ács and her pumi called Mamusz (FCI Agility World Championship 2009, Dornbirn):

–  Mit kell tudni az osztályokról, milyen méret- és teljesítmény besorolások vannak?

– Először is különböző méretkategóriák vannak, a 35 cm marmagasság alatti kutyák a mini-, a 35 és 43 cm közé esők a médium/midi-, a 43 cm fölötti kutyák a large/maxi kategóriába kerülnek. Ezeket a méreteket hivatalosan, bíró által mérik meg. Lehetőség van arra is, hogy hobbi kategóriában (a kutya méreténél egyel kisebb akadályokon) induljon a páros, mert a kutyának egészségi állapota vagy akár a testtömege (molosszusok) miatt nehézséget jelent a méretének megfelelő akadályok leküzdése, és 8 éves kor felett pedig létezik a veterán kategória, ahol szintén a kutya méretének megfelelő kategóriánál egyel kisebb méreten kell versenyezni. A mini kategóriában az ugrásmagasság 25-35 cm, a médium kategóriában 35-45 cm, a maxi kategóriában 55-65 cm. Három teljesítmény osztály van, az első az A1, ha itt legalább két különböző bírónál, három hibátlan futamot fut a páros, akkor felkerülnek A2-be, ha itt három hibátlan, dobogós helyezést érnek el, akkor pedig felkerülnek A3 kategóriába.

– Hogyan kell viselkedni a pályán, mit szabad és nem szabad csinálni?

– A pályán a verseny alatt nem lehet a felvezető kezében jutalomfalat vagy játék, a kutyán nem lehet nyakörv vagy bolhanyakörv, a kutyához és az akadályokhoz nem szabad hozzáérni. Természetesen nem szabad – a futam teljesítése után sem – bántalmazni a kutyát, nem lehet láthatóan sérült kutyával indulni. Az irányokat test- és kézjelekkel lehet mutatni, a „parancsokat” szóban kiadni és természetesen szóban lehet (és kell is folyamatosan) dicsérni a kutyát. Ha a kutya kis- vagy nagydolgát a pályán végzi el, az kizárással jár.

Szlalom:
Slalom:

– Kik azok a „fehér kutyák” és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?

– A „fehér kutya” olyan, a versenyen hivatalosan nem induló kutya, aki már versenyző korú és nehézségek nélkül tudja teljesíteni a pályát, de valamilyen oknál fogva még nem indul hivatalosan. Elsőként futja le a pályát, ezzel bemutatva a versenyzőknek a pálya esetleges nehézségeit, a felvezetési hibákat.

– Milyen magyarországi és nemzetközi versenyek léteznek és ezek hogyan épülnek egymásra?

– Elsősorban vannak az iskolák versenyei, amik évente általában hasonló időszakban kerülnek sorra, vannak ezen túl még válogató versenyek az FCI és az IMCA VB-re, valamint az Europa Openre (EO). Tavaly óta létezik már Hungarian Open is, valamint vannak idényjellegű kupák, pl. Pünkösd kupa, Téli-kupa sorozatok stb.

– Hova mehet tanulni az, aki kedvet kapott ehhez a sportághoz? Hogyan keressen iskolát? És főleg: miről ismeri meg a jó iskolát?

– Szerencsére rohamosan fejlődik a sport és ezzel együtt egyre több iskola nyílik, én mindenesetre ajánlom, hogy ismerős révén keressenek inkább megfelelő iskolát a kezdők, mert a legjobb tanácsadó a tapasztalat. Természetesen az interneten is rá lehet keresni arra, hogy melyik iskola esik a lakóhelyünkhöz a legközelebb. A jó iskolát arról lehet megismerni, hogy sokan járnak oda, versenyzőik sikeresek, a kezdőkkel pedig alaposan és külön foglalkoznak.

Andi and Helka:

– Hol és mikor láthat agilityt az az érdeklődő, aki csak egy versenyt szeretne megszemlélni?

– Hát ez elég fájó pont számomra, mert leginkább csak a bennfentesek tudják a versenyek helyét és idejét. Valaha a kiállítások területén rendeztek bemutatókat és versenyeket is, ahol sok addig laikus néző kapott kedvet a sporthoz, de manapság nem hívják ilyen eseményekre az agilityseket. Sokszor hívnak viszont minket különböző rendezvényekre, gyereknapra, juniálisra, céges bemutatókra, ahol szívesen népszerűsítjük a sportot. Legközelebb május 15 és 16-án Délegyházán kerül megrendezésre a Zoone Pünkösd kupa.

– Nagyon sok sikert kívánok és köszönöm, hogy időt szakítottál ránk! Remélem, sokan kedvet kapnak majd ehhez a csodás elfoglaltsághoz!

És hogy milyen egy igazán nagy agility világverseny hangulata? Ez a videó a youtube-ról talán jól érzékelteti, bár a cím megtévesztő: a készítők így tiltakoztak a 2007-ben Norvégiában rendezett világverseny szabálya, a vágott farkú kutyák versenyből történő kizárása ellen.

This video gives back the feeling of a big competition... altough the makers protested against disqualification of dogs with docked tails in the FCI World Agility Championship in Hamar (2007)

Interjú a panyizsuzsi blogon / An interview on panyizsuzsi blog

Ha valaki szeretné elolvasni a velem készült interjút, akkor panyizsuzsi blogján megteheti. Megsúgom, hogy egyébként a Potya Péntek sorozatban nemsokára egy davir dog design termék pottyan, tehát érdemes lesz figyelni.

There is an interview with me on panyizsuzsi's blog and soon will be there a giveaway, too.

Interjú az EST blogon / Feature on the EST blog

Angolul tudók az Etsy európai csapatának blogján olvashatnak egy interjút a davir dog design-nal.

Davir dog design was featured on EST blog. Thank you for reading.

Meska interjú / Meska interview

Örömmel tudatjuk, hogy a Meska interjúsorozatában ezúttal a davir dog design-nal jelent meg beszélgetés, amely itt olvasható.

Bemutatom Ojnit / Ojni: An Introduction

Nem titkolt törekvésünk, hogy a davir dog design blog kicsit többet nyújtson a termékeink egyszerű bemutatásánál. Az állatvédelemmel kapcsolatos riportokon kívül még számos kutyás tematikájú bejegyzés várható. Minket minden érdekel, ami kutya!

Ezúttal egy nagyon tehetséges alkotót szeretnénk bemutatni nektek, Ojnit, azaz Cserháti Hajnalkát, akinek elragadó illusztrációit számtalanszor megcsodáltuk már. Őt kérdeztük alkotásról, művészetről és hivatásról.

– Mesélj egy kicsit magadról: honnan indultál és miképpen vált hivatásoddá az illusztrátori mesterség?

– Magamat még nem nevezném illusztrátornak. Azt hiszem még sokat kell dolgoznom ezért a címért. Talán ha már kezemben tarthatom az első megjelent könyvet, majd akkor. De köszönöm, Viru!
Érdekes módon két tényező határozta meg eddig mind a tanulmányaimat, mind a munkámat; a rajz és a francia nyelv. Egerben és Kaposváron tanultam, grafikus és rajztanár vagyok. 2 éve foglalkozok könyvtervek készítésével, francia szerzőkkel együttműködve, illetve meséket fordítok. Hivatalosan pár hete tettünk pecsétet a dokumentumra, ami szerint valóban az illusztrálás a foglalkozásom. Ünnepélyes pillanat volt.

Az egyik kedvenc Ojni-képem, egy igazán franciás, igazán kedves kis „toutou":

– Fantasztikusan pörgeted a blogodat, napról napra készülnek az új alkotások. Hogyan alkotsz és honnan meríted ezt a rengeteg energiát?

– Pedig nem is... Mostanában kevesebb bejegyzéssel tudtam szolgálni; egyelőre még a tanulás, a vizsgák, egyéb kötelező teendők veszik igénybe az időm java részét. Feladattal most már ellát a Csibészke Magazin, nagyon sok jó pályázatra lehet bukkanni, vagy éppen egy francia szerzővel készülünk meglepni pár kiadót. Én is figyelemmel kísérem az Illustration Friday heti feladványait, vagy csak egyszerűen kinézek az ablakon. Mindig van inspiráció! Azokat a periódusokat szeretem leginkább, amikor egy könyvterv készül. Jobban szeretek nagyobb egységekben gondolkozni, összefüggő képsorozatot létrehozni, irodalmi alapanyagra támaszkodni.
Ha nem a magam kedvére készül a kép, vázlatolni szoktam. Kedvencem a tűfilc, hozzá a csúszós offszet papír, amin könnyedén lehet vezetni a tollat. Ha egy-egy rajz jól sikerül, akkor megőrzöm, és digitálisan fejlesztem tovább, vagy csak alapnak tekintem, és azután készítem el a cerkás vázlatot; akvarellhez, fapáchoz, montázshoz, színesceruzához vagy akrilhoz. Az íróasztalomat már kezdem kinőni, szeretnék egy komplett kis műhelysarkot kialakítani. Egyelőre a lakás minden pontján van egy kis műhelyrészlet.

Az Illustration Friday Pretend című topikjára készült kép:

– A képeidből áradó derűs hangulat engem mindig jókedvvel és erővel tölt el. Különösen éreztem ezt az Ünnep van / C’est la fête sorozatnál. Milyen világkép áll ezek mögött az alkotások mögött?

– A mese Nicole Snitselaar, egy kedves francia írónő tollából származik. Mikor lehetőséget kaptam a budapesti Zölderdő Óvodától egy tavaszi kiállításra, szerettem volna létrehozni egy olyan anyagot (képeket mesével együtt), amit megnyitó gyanánt előadhatunk a gyerekenek. Így írta meg Nicole ezt a kedves történetet, amiben a madarak és a fák segítenek a kopaszon maradt szilvafának, hogy ő is ünneplőbe öltözve köszönthesse a tavaszt. A komplett mese az oviban elolvasható május 7-ig.
Amikor a képeket készítettem, teljesen azonosulni tudtam a szereplőkkel, én is vártam már a tavaszt. Másrészt, mivel a célközönség a 4–5 év közötti gyerekek voltak, evidens volt, hogy színesebbek lesznek az oldalpárok. Alapvetően szeretem az élénk vidám szineket, bár mostanában kezd leegyszerűsödni a palettám.
A szereplőkhöz hasonlóan és is szeretek odafigyelni a körülöttem levő emberekre, segítségükre lenni. Mindig van valami, amit szeretnék megvalósítani, ennek kedvez, hogy elég makacs tudok lenni. (A párom most sűrűn bólogatna…) Szeretek másokat meglepni és gondolatban fényképezni.

Egy kép az Ünnep van / C’est la fête című sorozatból:

– Lenyűgöző ötletességgel és változatossággal készíted a dolgokat: az üdvözlőkártyák, képeslapok mellett macskás memóriajáték (Tényleg, kutyás nem lesz? Én biztos vevő lennék rá…), madaras pörgetős notesz, egyedi mozgóképek, installációk egyaránt megtalálhatók az alkotásaid között. Úgy tűnik, fontos számodra, hogy mindig új ötleteket, technikákat próbálj ki.

– Amiket felsoroltál, azoknak a jellegéből kicsit adódnak is ezek a technikai variációk. Ha van egy cél, egy rendeltetés, hozzá egy közönség, akkor az megkövetel bizonyos anyagot, színvilágot, képi gondolkodásmódot, néha még magát a hordozóanyagot is meghatározza. Másrészt én is szeretem a változatosságot. Ha van egy mese, első olvasat után, általában társítok hozzá egy technikát, ami szerintem passzol hozzá. Van úgy, hogy a szerzőnek vannak kívánságai. A gyerekeknek készült játékok úgy születtek, hogy már meglévő képeknek akartam funkciót adni, mivel úgy sokkal élvezhetőbbek. Köszi a tippet!

Szintén egy IF-topikra, Subtract címmel készült kép:

– Mik a terveid? Gondolom, van néhány „projet” kilátásban?

– Legyek túl a vizsgákon. Ez a rövidtávú „prozsé”, utána az Ünnep van könyvtervét kell útnak indítani. Aztán életemben először, újságot fogok tördelni. A többi titok!

IF-topikra készült kép, a címe: Similar. Amikor egy szőrös kutya elázik...

– Hol érhetnek el, akik meg szeretnék tekinteni az alkotásaidat?

– A blogomon: http://ojni.blogspot.com/,

a butikomban: http://ojniboutique.blogspot.com/,

valamint az oldalamon: http://ojni.ultra-book.com/.

– Köszönöm a beszélgetést! Nagyon sok sikert kívánok és remélem, hogy egyszer majd lesz alkalmunk együtt dolgozni valamilyen formában.

– Én is köszönöm, Viru! Szintúgy remélem én is.

Végezetül egy olyan képet szeretnék bemutatni, ami személyes kedvencem, a címe Fleeting vagyis ’múlandó, elröppenő’. Fantasztikus hangulata van és sok mindent kifejez az életről, szépségről és elmúlásról:

Legnagyobb örömünkre a beszélgetés megjelenésének idejére elkészült a kutyás memóriajáték is, megtekinthető és megvásárolható Hajni elérhetőségein vagy ITT!

Ízelítőül:

Interjú a Noé Állatotthon Alapítvány képviselőjével / Interview with Noé Animal's Home Foundation

A Noé Állatotthonról már volt szó, nemrégen egy onnan befogadott kutyus, Mandula kapcsán. Ezúttal egy kicsit közelebbről is megismerkedhetünk a állatotthonnal és az ott dolgozó emberekkel. Induló riportsorozatunk első részében a Noé Állatotthon szóvivőjével, Bélafalvy Krisztával beszélgettem.

– Mikor és hogyan jött létre az alapítvány?

– 1992-ben két állatbarát fiatal, Hédi és Zoli hozták létre a telepet. Ekkor már rengeteg állatuk volt, elterjedt a híre, hogy állatbarátok és először az ismerősök, majd a környékbeliek kezdték el hordani hozzájuk az állatokat. Végül vettek egy telket Pécel határában és önerőből felépítették az állatotthont az évek folyamán. Az alapítványt csak 2000-ben hozták létre, amikor már több, mint száz kutyáról és számos más állatról gondoskodtak és már nehezen bírták anyagilag. Az alapítvány létrejöttével legalább adományokat elfogadhattak azoktól az állatbarátoktól, akik hozzájuk hozták a talált, vagy leadni kívánt állatokat.

– Mekkora a menhelyetek? Hány állat lakik nálatok?

– Jelenleg 3,5 hektáros területen közel 600 állat él.

– Miben más a Noé, mint a többi menhely? Mi az a fontos információ amit kiemelnél magatokról?

– A legfontosabb, hogy nálunk nincs altatás. Nem altatunk el semmilyen állatot helyhiány, fogyatékosság, kezelhető betegség, viselkedési problémák, idős kor vagy örökbeadási esélytelenség miatt. Egyetlen esetben altatunk csak, ha az állat menthetetlen, súlyos beteg és szenved – minden más esetben mindent megteszünk azért, hogy megfelelő elhelyezést nyújtsunk és az idős, fogyatékos vagy beteg állatok is életük végéig méltó körülmények között élhessenek nálunk.

– Mire van szükségetek? Hogyan lehet Titeket támogatni?

– Honlapunkon, a www.noeallatotthon.hu-n részletes listát találnak az állatbarátok arról, mire van épp a legnagyobb szükség a menhelyen. Ezek általában gyógyszerek, kiegészítők, szerszámok, tápok, pórázok, nyakörvek és egyéb adományok. Aki kedvet érez hozzá, azt szívesen látjuk önkéntesként, aki pedig egy adott állatot szeretne támogatni, az virtuális örökbefogadás útján teheti meg a honlapon keresztül.

– A konkrét mentő munka mellett felvilágosító, oktató tevékenységet is végeztek, nagy hangsúlyt fektettek a fiatalok képzésére. Hogyan?

– Évente több ezer diák látogat el hozzánk az állatotthonba, sőt, már óvodás csoportokat is szerveznek a pedagógusok, hiszen a felelős állattartást nem lehet elég korán tanítani. Az állatotthonban a gyerekek megismerkedhetnek az állatok igényeivel, és az állatvédelem alapjaival és betekintést nyerhetnek az állatotthon mindennapjaiba.

– A honlapotokon külön oldalt szenteltetek a „fekete kutyák”-nak. Ez nagyon tetszett nekem, mert pl. a mi kutyánk is olyan típus, akinek nem túl sok esélye lenne egy menhelyen a sötét színe miatt. Mik a tapasztalataitok, milyen kutyákat fogadnak örökbe szívesen az emberek? Hogyan próbáljátok előtérbe helyezni a hátrányosabb helyzetű ebeket?

– A legtöbben a kicsi, szép küllemű kutyákat keresik. Gyorsabban gazdira találnak a fajtatiszta kutyák, mint a keverékek és hamarabb örökbe tudunk adni egy kistestű szukát, mint egy nagytestű, verekedős kant. A hátrányos helyzetű ebeket külön „marketingeljük”; a kiemelt esetekről külön cikkeket írunk, videókat készítünk és a média segítségét is kérjük a gazdikereséshez.

– Speciális programotok a MiniMenhely-projekt. Mi ez pontosan?

– A program egyedülálló kezdeményezés hazánkban, melynek célja a sintértelepekre került, altatásra ítélt, megkínzott állatok szervezett mentése, rehabilitációja és új gazdához juttatása.
A MiniMenhely-program alapítványunk eddigi legnagyobb költségvetéssel működő projektje, hiszen a sintértelepekről az esetek nagy százalékában betegen kerülnek ki az állatok és gyakran hónapokig tartó kezelést igényelnek, mielőtt beköltözhetnek a menhelyre, ahol önkéntesek és szakemberek végzik további – gyakran rengeteg időt és türelmet igénylő – testi-lelki rehabilitációjukat.
Bár eredetileg a budapesti gyepmesteri telep (Illatos út) kutyáinak mentésére jött létre, a MiniMenhely-projekt az évek során kibővítette tevékenységét. Mivel az Illatos úti telep a médiának köszönhetően kiemelt nyilvánosságot kapott és több másik állatvédő szervezet is csatlakozott a bent lévő kutyák mentéséhez, ezért megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot olyan vidéki gyepmesteri telepekkel, ahol sokkal rosszabb körülmények között élnek az állatok és elhelyezkedésük miatt jóval kevesebb gazdijelölt jut el hozzájuk, mint a fővárosi telepre.
Szerencsére sok telep hajlandó volt együttműködni velünk; többen még arra is készek voltak, hogy maguk jelezzék felénk, ha sérült, sebesült, vemhes, vagy azonnali orvosi ellátásra szoruló állat érkezik hozzájuk. A MiniMenhely-program így jelenleg 25 hazai gyepmesteri telepről menti rendszeresen altatás elől a kutyákat.

– Hány önkéntes dolgozik nálatok?

A napi munkát egymás között beosztva 7–10 önkéntes végzi, hétvégénként viszont jóval többen, legalább 40–60 fő önkénteskedik az otthonban. Rendezvényeinkre, speciális alkalmakra akár 300 embert is tudunk mozgósítani a feladatokra.

– Van valami,amit nem kérdeztem meg, de szeretnéd elmondani?

– 2006 óta alapítványunk végzi a boxer, 2008 óta a schnauzer, 2009-től pedig a bulldog, valamint a cane corso fajtamentést is.

Alapítványunk folyamatos anyagi gondokkal küzd, nagyon nehezen tudjuk előteremteni az otthon fenntartásához szükséges pénzt. Alapítóink már egész vagyonukat, köztük utolsóként saját lakásukat is pénzzé tették nemrég, hogy az otthon tovább működhessen, ezért nagyon számítunk az állatbarátok segítségére. Arra kérünk mindenkit, aki teheti, hogy támogassa az alapítványt adója 1%-ával (adószámunk: 18169696-1-42) vagy bármilyen más módon, iletve, ha teheti, fogadjon örökbe tőlünk, hogy a megürülő helyekre új állatokat menthessünk meg.

– Köszönjük a beszélgetést és további sikeres munkát kívánunk a Noé Állatotthonnak!

Április 18-án 10 és 15 óra között pedig nagyszabású rendezvényt tart a Noé, érdemes lesz ellátogatni, mert lesz kutyabemutató, tombola, gyermekprogramok és sok más egyéb. A részletekről itt lehet olvasni: I. Noé Kutyás Találkozó és Örökbefogadó Nap.

Képek az állatotthon életéből: