Bagó sztori 2. / Bagó Story 2.

Balatonra indulunk, Zánkára. A Non Stopnál eszünk.

Bagóka hányt, a bokor alatt hűs földet kotor a hasa alá. Melege van. Rekkenő a kánikula.

Tihanynál teljesen elereszti magát, kinyúlik, mintha élettelen lenne, ölemben fekszik. Akalinál Éva már a János vitézből énekel neki, hiszen Bagónak ismernia kell a dallamot, ha már ő a Bagó.

A kiskutya nem tér magához. Fekszik élettelenül. Két állatorvos is nyaral a környéken. Konzíliumot hívunk egybe. Istopyrint kell adni neki mézbe törve, 3 x 1 naponta. Az autóút felkavarta a gyomrát.

Éjjel, mikor Éva már elalszik, magamhoz emelem a kis fekete angyalt, a párnámon fekszik. Van ebben egy kis jogtalan előnyszerzési kísérlet is: szeressen meg engem a kéthónapos beteg kisgyerek.

Adagoljuk szorgalmasan az istopyrint, a mézet megeszi, mást nem vesz be a gyomra. És harmadnapra íme megtörténik a csoda, Bagó vakkant, felugrik, meggyógyult. A boldogság önti el lelkünk szikkadt partjait, az Isten újra ránk mosolygott. Bagóka újra egészséges.

Ez lett a vesztünk. Kis lukat kapart a hevenyészett kertben, a házigazda kitessékel bennünket a lakásból.

Megyünk, boldogan és felhőtlenül, Bagóért nyaralót is cserélünk.

Szepezdre megyünk, és Bagókánk először csoszog be a keresztelővízbe, az olajos, gyönyörű Balatonba. Elkezdi nagy hűségesen kísérni zaklatott életünket.

Bevettük fiunknak a családba.

/Részlet Latinovits Zoltán: Bagó story. Vallomások a kutyavilágról című írásából. Folyt. köv./

/An excerption from Latinovits Zoltán's writing: Bagó Story. Confessions from the world of dog./