Valami Churchill-arányú whiskyre is emlékszem, hiszen jól érezzük magunkat, nem úgy, mint Rommel El Alameinnél. Weöres-Szilveszternek nevezzük a margarétás tavaszi estét a nyárban. Járunk a sorok között, mint tulajdonos új házában. Járunk a lakó és a kőműves, hárman Weöressel, ünnepi ruhában és virág-kokárdával. Noszogatom Tamást, érzi-e, hogy történelmi pillanatot élünk át; Weöres 60 év alatt először 60 percig a Rádióban. Valami nagy rehabilitációját sejtjük a fukar időnek, ülünk megdicsőülten a whisky-cseppek romjain, labdázunk a boldogságunkkal. Egyszer csak Éva szólal meg a hangfalakban, Bagó hirtelen felpattan, Amerikáig hangzó csaholásba kezd. Kikéredzkedik az előszobába, onnan a gangra, és lerohan az udvarra. Kandúrt vagy cicamenyecskét ugatott-e, vagy Amerika elleni dühét okádta a keramitkockákra, nem tudom.
Vége a műsornak. Csend van, Bagót újra visszacepeltem, ő is csendes.
Ilyenkor rágyújt az ember vagy gyertyát gyújt, vagy ha van miből, újra tölt, várja a Himnuszt stb. Telefonokat várnak. Gratulációt, ujjongást. „Hát ezt nem hittem volna.” „Kérlek, fantasztikus.” És egyebeket. Eldöcög egy negyedóra. Semmi. Nem értem. Ő sem érti.
Nem értjük a csendet.
Dajka Margitka számát. Hívjuk fel Margitkát! S várta, ő hallgatta. Mit mond? „Koncert, koncert, gyönyörű volt!”
Azután újra a süket csönd. Bagó is csöndes. Talán unja magát vagy talán minket... És Pétert is fölhívom! Péter építész. Péter a barátom. A tudás biztos fölényével a barátom. Félig-meddig udvari bolond, félig tanítvány vagyok nála. Nehéz dolog a barátság.
Hallgatta. „Egyébként fölmehetünk?”
Felmegyünk.
Boldog izgalom Péterhez menni. Ott mindig történik valami. Velem történik valami. Okos, mint a nap. És tehetséges. Húsz év alatt csak egy dolgot sikerült neki szállítanom , ami igazán felkeltette érdeklődését: Zen-buddhista lemezeket, Huszárik Zolitól. Csak én kapok mindig valamit.
Megyünk a speciális Trabanttal, a Körszállóhoz.
Csengetünk és Dick válaszol. Dick egy más műfaj. Nem is kutya. Inkább saját szobra. A Nagy Brehmből vagy a mesekönyvből lépett elő, vagy az Állatkertből, a Mesék Birodalmából.
Dick mégis ugat. Talán sebesen mesél. Hogy jött valaki, jöjjetek! Persze védi is a lakást, látványosan, mesésen. Mégis bejutunk valahogy, mert Dick Für Alle Fälle keresztbeáll az ajtónál, mint utolsó látványos kísérlet.
Dick magas kutya, úri kutya, arisztokrata. Boldog is. Boldog kutya Dick, nem ereszkedik le részletekről csevegni. Az égi vadászmezőkről pottyant a földre. Nagy boája van, mint régi kényes úriasszonynak, színei, mint a régi kedves betétes cipő, barna és fehér. Fehér magas sarkú cipője és mintha kamásnija is lenne. Mindenesetre agárhoz hasonló fejét kényesen viseli. Gentleman, annyi asszonyosság van benne, mint amennyi egy úriemberhez illik. Orosz agár (orosz is annyi van benne, amennyi illik), skót és német juhászok vére folyik benne.
Bagó illemtudó tisztelettel néz rá, lehetőleg elhúzódik tőle, mint az alacsony emberek a magas embertől. Kellő perspektíva szükségeltetik, hogy érintkezni tudjon vele. Mindenesetre érezteti, kellő távolságból, hogy hatezer éve kikacagja az arisztokrata testmagasságát és kényes pedigréjét.
/Részlet Latinovits Zoltán: Bagó story. Vallomások a kutyavilágról című írásából. Folyt. köv./
/An excerption from Latinovits Zoltán's writing: Bagó Story. Confessions from the world of dog./
