Jön Negrelli úr, jó napunk van. Mesél, közben megrendeljük az ebédet is. Bagó Marschall-májat kap, a legtöbbször nem kell fizetni érte. Ezüsttálban kapja, és fenntartás nélkül befalja.
Ha macska érkezik, sok a tűzfal errefelé, alacsony tetőgerincek, ereszek, Bagó nyugtalanul felugrik, a leugrás helyéhez robog. Úgy látszik, elönti szemét a düh vörös köde, nem követi a macska mozgását, mire odaér, a cica hetedhét határon túl van. Dühében morog és vakkantgat, egykedvűen poroszkál vissza az asztalhoz, mint az egyszeri pecás ballag haza, sikertelen fogás esetén.
A kerthelyiség a boldogság szigete, az anyaölre emlékeztet, a Gundel városligeti kertjéhez, ahol felcseperedtem. A „Ketterhez” hasonlít és a „Zöldfához”, ahol kosárlabdaedzések után ücsörögtünk sok-sok korsó mellett, és némi kenyeret majszoltunk a sör mellé. Emlékeztet a gyerekkoromra, tehát már boldog vagyok, ha meglátom a gesztenyefákat és bokszokat. És valahogy hasonlít a „Kéhlyhez” is, amerre Krúdy járt, Olyan emberi arányai vannak, mint a Balatonnak Szemesnél. Fürdik az ember az ízekben és a zamatokban. Emberi emberek szavába mártózom. Jó itt lenni, jó itt enni, inni, Bagó tudja, hiszen ugyanazt érzi szintén. Gyermekként fürdik a jó ízekben és a boldog nosztalgiában. Éva még Amerikában van, azért marad mindig egy hely számára az asztalunknál. Bagó nem érezteti a félárvaságot, csak elvétve kapom rajta, hogy el-elmélázik valamin. Dzsinna hiányzik. Érti, de nem szól. Magában hordja diszkréten fájdalmát, csak az gyanús, hogy mindenféle pótcselekvést végez, mint mi, ha cigarettázunk vagy iszunk. Hosszasabban, elgondolkozva pisil, hosszan végzi nagydolgát, „szükségét végző vadállat”. Előttem nem szégyelli, séta közben vagy a kertben, de mintha kérné, hogy forduljak el. A kerthelyiségben elvonul, hosszan keresgéli a helyet, de eltűnik a kandi szemek elől.
Mi pedig beszélgetünk. Olyan kellemes megfürdeni egymás gondolataiban, mint a hévízi iszapban dagonyázni. Gesztenyefák borulnak fölénk. A piros asztalterítőkön raznyicákat őriznek jeges whiskyk. Nem messze pontyok hápognak akváriumban, szemben a zenekar galambdúcos székely dobogója, tűzfalak, macskák.
Okosan és szívesen újfent megváltjuk a világot. A raznyica izzó faszénen sült. A sör osztrák, a cigány magyar.
Fizetünk. Hétfő este 8 órakor a Kossuth-adón Weöres Sándor-est van.Margitka sürget, fél, hogy lekési az adást. Hazaviszem, jó örömben búcsúzunk.
Tamáshoz megyünk Bagóval, barátom, aki a Weöres-fantáziát rendezte. Ahogy a Fő utcában zöldre várok, mellém csúszik egy rendőrautó. Volga, négy rendőr. Hátranézek, és íme a rendőrök fülig szaladt szájjal mosolyogják Bagót. Íme! Jó ómen az est előtt.
Tamás már fiával hallgatja a műsort. Bagó nyugodtan és jóllakottan elheveredik a szoba közepén, hármunk közt éppen a súlypontban. Pihen, és hallgatja Weörest, a nagy varázslót.
...őskezdet óta
itt vagyok
de a lepkével
meghalok.
/Részlet Latinovits Zoltán: Bagó story. Vallomások a kutyavilágról című írásából. Folyt. köv./
/An excerption from Latinovits Zoltán's writing: Bagó Story. Confessions from the world of dog./
