A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pocok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pocok. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 28., hétfő

Búcsú ‒ In memoriam Pocok és Juharka / Farewell ‒ In memoriam Pocok & Juharka



In Memoriam Pocok

Ég veled, Pocok! 💔

2007.06.25.–2018.10.08.

Ez a rész Pocokról szól. Pocokról, aki a davir dog design inspirációja volt, 2009-ben,  a kezdeteknél. A bohó, puha, szőrös, játékos, néha idegesítően túlpörgő, csupa rózsaszín nyelv és szőrös tappancs, csupa élet, (időnként zizegő) vibrálás.

Jackson Pocok (ecsettel a szájában), alagútásó Pocok, az autó hátuljából kérdés nélkül kiugró, Fészek áruházba berohanó, majd farkalecsapva visszakotródó Pocok, a tengerbe vetődő Pocok ‒ át akarta úszni, nyilvánvalóan, mert csak 20 méter után sikerült felhívni magunkra a figyelmét és akkor fordult vissza, amikor én már kétségbeesetten vetkőztem, hogy utána úszok ‒, az állandóan kíváncsi, a mindent tudni vágyó, folyton valamit akaró Pocok, a vakítóan értelmes, már-már zseni agyú Pocok, a kedves, bújós, néha erőszakosan nyomulós Pocok, a mindenáron emeletre följutni akaró (és a lépcsőkorlát funkciót betöltő polcon könyvek között fennakadó Pocok, a weisskircheni-i megállónknál kisfiunkkal békésen falatozó Pocok, a würzburgi szőlősorok között rohanó Pocok… hosszan sorolhatnám.

Ezer kép, ezer emlék, kedvesek, akkor idegesítő, utólag már megmosolyogtató emlékek sora.

Aztán évek alatt lassan változott a helyzet. Csak fokozatosan történt meg döbbent felismerése annak, hogy Pocokban nem jól működik valami, már nem olyan kedves, sokszor „elmentek neki otthonról”. Hirtelen haragú, agresszív lett, később már harapott, támadott, ha valami nem tetszett neki… ilyenkor elveszítette a kontrollt, a tekintete megváltozott, nehezen tért magához, zavart volt, értetlen… s ahogy ilyenkor adódik, az ember először magát hibáztatta: elrontottam valamit? nem jól neveltem? túl keveset mozgatom, foglalkoztatom? nem jól csinálom? rossz a kapcsolatunk?

Nem. Pocok tökéletesen dolgozott, munkaszituációban mindent csinált, kétszeres, háromszoros elánnal, túlteljesítve a tervet. Valójában ezért sosem lehetett vele igazán jól dolgozni, nem viselkedett megbízhatóan, mert nehezen tudott leállni. Profi (munka)kutyások mondanák, hogy csak úgy viselkedett, mint egy munkakutya. De nála nem erről volt szó. Olyan magas hőfokon élt, izzott, folyamatosan (amikor nem aludt), oly veszettül égette az energiáját, hogy ‒ és ez meggyőződésem ‒ az idő előtt felemésztette őt, s mindezt mi tehetetlenül, eszköz nélkül néztük végig.

Főleg spánielesek hallottak már a Rage-szindrómáról. Beszéltem is tulajdonosokkal, akiknek kutyájuk ennek jeleit mutatta, állatorvossal, specialistával, a kedves doktornővel, aki ennek a betegségnek (vagy viselkedési zavarnak, ahogy tetszik) kutatója és rám áldozva az idejét két órán keresztül tárgyalta át velem Pocok esetét és elmondta, hogy higgyem el, nincs remény, innentől kezdve csak lejtmenet lesz, altassuk el. Kémia vagy genetika, teljesen mindegy, ebből nincs kiút.

Nem bírtuk elaltatni, akkor még nem.

Pocok hirtelen öregedett meg, szinte egyik pillanatról a másikra, kutyaidőben mérve is túl gyorsan.  Először csak azt vettük észre, hogy rosszul lát. Aztán az agya, a kis buksija. Sokat aludt, alig ismert meg minket. Hirtelen erőtlen lett, folyton szétcsúsztak a lábai a kövön. A bundája őszessé, fakóvá, kopottá vált. Azért étvágya még volt, ó, az nagyon is. Azért buksisimogatásra még odajött. Odajött, odatolta a fejét, aztán morgott és meg akart harapni. Az a keserűség sohasem fog elmúlni, azt hiszem.

De nem erre emlékezem, hanem az ereje teljében lévő, gyönyörű kan pumira, az erős és vidám Pocokra, akinek lobognak a fülei, ahogy rohangál a szittyós réten, ahol a legjobban érzi magát. A kedvesre és az okosra, az erősre és arra a kutyára, aki a davir dog design megalkotására késztetett, sok szép színes nyakörv és póráz viselőjére és fiatal felnőtt korunk meghatározó  kutyájára, aki itt volt a kisfiam születésekor és aki mellett a fiam felnőhetett. Akitől tanultam és aki Juharkát is tanította. Aki valójában csupa-csupa szeretet, fény és színtiszta élet volt.

--

This part is about Pocok.

About Pocok, who was the inspiration behind davir dog design, back in 2009, at the very beginning. The goofy, soft, furry, playful one, sometimes annoyingly overexcited, all pink tongue and furry paws, all life and (occasionally buzzing) energy.

Jackson Pocok (with a paintbrush in his mouth), Pocok the tunnel digger, Pocok jumping out of the back of the car without asking and charging into the 'Fészek' store, only to scurry back out with his tail tucked firmly between his legs; Pocok plunging into the sea — obviously intending to swim across it, because it took us a good 20 metres before we managed to get his attention, and he only turned back when I was already desperately taking my clothes off to swim after him —; Pocok, endlessly curious, always wanting to know everything, always wanting something; Pocok with the blindingly intelligent, almost genius brain; sweet Pocok, cuddly Pocok, sometimes aggressively pushy Pocok; Pocok determined to get upstairs at all costs (and getting himself stuck among the books on the shelf that served as the stair railing); Pocok peacefully snacking with our little son during our stop in Weisskirchen; Pocok running through the vineyards of Würzburg… I could go on and on.

A thousand pictures, a thousand memories. Sweet memories, memories that were irritating at the time but make us smile now.

And then, over the years, things slowly began to change. It took us a long time to realise, almost with disbelief, that something was not working properly inside Pocok. He was no longer the same sweet dog. Sometimes it was as if “he wasn’t quite himself”. He became short-tempered and aggressive. Later he began to bite and attack when something displeased him… At those moments he lost control. His eyes changed. It was difficult for him to come back to himself afterwards. He was confused, bewildered… And as is so often the case, our first instinct was to blame ourselves: Did I do something wrong? Did I raise him badly? Does he not get enough exercise or stimulation?Am I doing something wrong? Is there something wrong with our relationship? No.

Pocok worked perfectly. In a work situation, he did everything — with twice, three times the energy, always exceeding the plan. In fact, that was precisely why it was never really possible to work well with him. He was not reliable, because he found it so difficult to switch off. Professional working-dog people might have said that he was simply behaving like a working dog. But that wasn’t what was happening with him. He lived at such a high temperature, burned so intensely and constantly — whenever he wasn’t asleep — that I am convinced this relentless energy consumed him before his time. And we could only stand by and watch, helplessly, without the tools to do anything about it.

Especially among spaniel owners, some people have heard of Rage Syndrome. I spoke to owners whose dogs were showing signs of it. I spoke to a vet, a specialist, and to the kind female doctor who researches this condition (or behavioural disorder, call it what you will). She gave me two hours of her time, went through Pocok’s case with me in detail, and told me — and I really had to believe her — that there was no hope. From that point on, it would only be downhill. We should have him put to sleep. Chemical or genetic, it made no difference. There was no way out.

We couldn’t have him put to sleep. Not then.

Pocok suddenly grew old. Almost from one moment to the next — far too quickly even by dog years. At first, all we noticed was that he couldn’t see properly. Then it was his brain, his little head. He slept a lot and barely recognised us. He suddenly became weak; his legs kept sliding apart on the stone floor. His coat turned grey, dull and worn. But he still had an appetite. Oh, he certainly did. And he would still come over when we stroked his head. He would come, push his head against us, and then growl and try to bite me. I don’t think that bitterness will ever go away.

But that is not how I remember him. I remember the beautiful male Pumi in the prime of his life. Strong and cheerful Pocok, his ears flying as he raced across the marshy meadow, the place where he was happiest. I remember the kind one, the clever one, the strong one. The dog who inspired me to create davir dog design. The wearer of so many beautiful, colourful collars and leashes. The dog who was such a defining part of our young adult lives, who was there when our little boy was born, and who our son was able to grow up alongside. The dog I learned from, and the dog who taught Juharka, too. The dog who, in truth, was nothing but love, light and pure life.


***

In Memoriam Juharka

Kedves, kedves Juharkám. 💔

2009.10.23.–2023.06.27.

 Ide most egy gyűjteményt kellene illesztenem ezernyi fényképpel...

Juharka kicsi, Juharka a tenyésztőnél az ölembe mászik, Juharka megérkezik hozzánk, Juharka elfoglalja a kanapét (Pocok pedig a lépcsőn duzzog), Juharka növendék, Juharka és az első hó, Juharka kesztyűt eszik, Juharka Pockot követi és mindent tőle tanul, Juharka összelopkodott tárgyakból kupacot rak a kertben, Juharka Pocokkal rohangál, Juharka a kanapén fekszik, Juharka mancsozik, Juharka összedugja a fejét az enyémmel, Juharka a würzburgi szőlődombokon, Juharka (Pocokkal összeillő) színes nyakörvvel-pórázzal pózol, Juharka ugat, Juharka az asztalon fekszik (amikor nem látjuk), Juharka kapar, Juharka megeszi a varrótűmet és megműtik, Juharka az ásványi zárásnál, Juharka dinnyét eszik, Juharka (és Pocok) a bécsi Ikeában, Juharka mászókára mászik, Juharka kirándul, Juharka hányik az autóban, Juharka a szalmabálán ül (egyedül/Pocokkal/Zseppével/velem), Juharka a fülembe nyal (fúj), Juharka és a tenger, Juharka finnyázik a vacsira, Juharka terel (illetve nem terel), Juharka a viharban mellettem jön csattogó villámok között és nem fél, Juharka szelfizik a családdal, Juharka Pockot fenyíti, Juharka keresős játékot játszik, Juharka beleakad a kertben a loncba (és úgy kell kivágni), Juharka az állatorvosnál arisztokratikusan viselkedik, Juharka színes kendőben, Juharka összegömbölyödve alszik, Juharka a hazaérkező Zseppe tízóraimaradékára vár, Juharka a hátán fekve alszik, Juharkának nem hiányzik Pocok, Juharka az ölemben alszik, Juharka a farkas (a Piroska és a farkasból), Juharka piszkál, Juharkának hiányzik Pocok, Juharka reggel üdvözöl, Juharka Blankival a réten, Juharka az újonnan kapott biciklis kosarában ül (és izomlázat kap az egyensúlyozástól), Juharka szelfizik a családdal, Juharka lökdös, Juharka a Szigetközben, Juharka el akar jönni velünk (de mondjuk, hogy nem vihetjük el), Juharka sétára készen ugrik, Juharka boldog, Juharka lihegve ül az autóban az anyósülésen és lobog a füle, Juharka szőnyeget kapar és felszedi a szálakat, Juharka nyakán furcsa csomó van, Juharka gyógyszert kap, Juharka lábait kapkodja a cecinai forró homokban, Juharka és a pisai ferde torony, Juharka szelfizik a családdal, Juharka a ražanaci strandon, Juharka az őszi erdőben az avarban rohangál, Juharka karácsonyi ajándéka a fa alatt, Juharkát CT-hez altatják, Juharka eredménye biztató, Juharkát műtik, Juharka élni akar, Juharka már nem a régi, Juharkát ismét műtik, Juharka rosszul van, Juharka sétál, Juharka köhög, Juharka fél, Juharka eljön velünk, Juharka szelfizik a családdal, Juharka szeme, Juharka nagyon rosszul van, Juharka átölel a mancsával és néz...

De csak egyetlen képet teszek ide.

--

My dear, dear Juharka. 💔

23 October 2009 – 27 June 2023

This is where I should probably insert a collection of thousands of photographs…

Little Juharka, Juharka climbing into my lap at the breeder’s, Juharka arriving at our home, Juharka taking over the sofa (while Pocok sulks on the stairs), adolescent Juharka, Juharka and the first snow, Juharka eating a glove, Juharka following Pocok and learning everything from him, Juharka making a pile in the garden out of things she had stolen from around the house, Juharka running around with Pocok, Juharka lying on the sofa, Juharka pawing at us, Juharka pressing her head against mine, Juharka among the vineyards of Würzburg, Juharka posing in a colourful collar and leash matching Pocok’s, Juharka barking, Juharka lying on the table (when we weren’t looking), Juharka digging, Juharka swallowing my sewing needle and having surgery, Juharka at the mineral spring, Juharka eating melon, Juharka (and Pocok) at the IKEA in Vienna, Juharka climbing onto playground equipment, Juharka hiking, Juharka throwing up in the car, Juharka sitting on a hay bale (alone / with Pocok / with Zseppe / with me), Juharka licking my ear (yuck), Juharka and the sea, Juharka turning her nose up at dinner, Juharka herding (or rather, not herding), Juharka walking beside me through a storm, lightning crashing all around us, without being afraid, Juharka taking selfies with the family, Juharka disciplining Pocok, Juharka playing search games, Juharka getting caught in the honeysuckle in the garden (and having to be cut free), Juharka behaving aristocratically at the vet, Juharka in a colourful scarf, Juharka curled up asleep, Juharka waiting for Zseppe to come home with the leftovers from his mid-morning snack, Juharka sleeping on her back, Juharka not missing Pocok, Juharka sleeping in my lap, Juharka as the wolf (from Little Red Riding Hood), Juharka pestering us, Juharka missing Pocok, Juharka greeting us in the morning, Juharka with Blanka in the meadow, Juharka sitting in her newly acquired bicycle basket (and getting sore muscles from balancing), Juharka taking selfies with the family, Juharka nudging us, Juharka in the Szigetköz, Juharka wanting to come with us (but us telling her that we couldn’t take her), Juharka jumping with excitement when she knows it’s time for a walk, Juharka happy, Juharka sitting panting in the front passenger seat of the car, her ears flying in the wind, Juharka scratching the carpet and pulling out the threads, Juharka with a strange lump on her neck, Juharka taking medication, Juharka lifting her feet from the hot sand in Cecina, Juharka and the Leaning Tower of Pisa, Juharka taking selfies with the family, Juharka on the beach at Ražanac, Juharka running through the fallen leaves in the autumn forest, Juharka’s Christmas present under the tree, Juharka being put under anaesthesia for a CT scan, Juharka’s results looking promising, Juharka having surgery, Juharka wanting to live, Juharka no longer being the same, Juharka having surgery again, Juharka being unwell, Juharka walking, Juharka coughing, Juharka being afraid, Juharka coming with us, Juharka taking selfies with the family, Juharka’s eye, Juharka being very, very ill, Juharka wrapping her paw around me and looking at me…

But I will put only one picture here.








2013. augusztus 17., szombat

Víziszörnyek / Water monsters


 

2013. július 2., kedd

Egy születésnap képei / Birthday pictures


Unbelievable, but true: Pocok is six years old. Our small, scatter-brained Pocok now is a mature, grown-up Mister Dog... We love him very much. Happy birthday, Pocok! ♥

Ebben a bejegyzésben először sok közhelyet kellene írnom az idő észrevétlenségéről, múlásáról és hasonlókról, de nem teszem. Helyette inkább csak a számomra is hihetetlen tény: Pocok betöltötte a hatodik évét. A mi kis kajla, idétlen Pockunk, aki számtalan bolondságával mindig tudott (és most is tud) meglepetést, riadalmat, nevetést okozni, immár hatéves. Ő, aki kölyökként egy pillanatra sem állt meg, csak rohangált körbe-körbe a kertben, időnként beszaladva hozzánk; aki alagutat ásott a a ház alatt (volt egy lyuk elöl és egy hátul, a terv valószínűleg az volt, hogy egyszer majd összeérnek, de aztán egyéb fontos teendői elvonták a figyelmét); aki körülbelül háromszor esett bele a Dunába különböző kirándulásaink során – egyszer a Tahi révállomáson a betonlejáróról, amihez kétségtelenül különleges képesség kell –; aki hirtelen ötletből lelkesen beszaladt a győri Fészek áruházba, majd egy perc múlva riadtan kotródott ki (mi persze először aggódva utána indultunk, majd fetrengtünk a röhögéstől); ő az, aki kétszeres elánnal teljesít minden feladatot, és mindenből kihagyhatatlan, aki hat év után is izgatottan, körbefordulva és ugatva várja a vacsorát; aki egyébként is kajamániássá változott Juharka érkeztével és különböző körmönfont trükkökkel próbálja Juharka ennivalóját lenyúlni (klasszikus módszere, amikor odaáll az ajtóhoz és vadul ugat, mintha odakinn hallatlanul fontos események zajlanának, erre Juharka felajzottan kironcsol, ő pedig szép kényelmesen megeszi a maradékot – szerencsére manapság Juharka már nem dől be ennek); aki annyira szeleburdi, hogy időnként elfelejti használni a szemét és ezért belemegy dolgokba; aki bár tudja, de imádja felrúgni a szabályokat és feszegetni a határokat (igazi pumi kan); aki suttyomban belefekszik a gyerekmedencébe, felszökik az emeletre, mert a franciaablakból jobban lehet látni, mi történik odakint, lezabálja az epertermést,  sőt, ha nem figyelünk, szarba dörgölődzik. Ő az, aki öntörvényű, akaratos és kelletlen, aki meg van győződve önnön fontosságáról, és valószínűleg embernek képzeli magát. De ő az is, aki mindig megérzi, ha bajom van (vagy ha bárkinek baja van) és jön, bököd, bújik és vigasztal, mint egy kis mentsvár vagy egészen kicsi szilárd kőszikla; aki kanságából kifolyólag soha nem lesz olyan odaadó és figyelmes mint Juharka, de a vele való együttélés ezért is mindig egy megoldandó, néha fárasztó,  néha mulatságos, néha megható, néha bosszúsággal teli, de mindenképpen izgalmas feladat. Szóval Pocok meglett, érett kutyauraság ((lenne, ha benőtt volna a feje lágya)), akit nagyon-nagyon szeretünk és reméljük, hogy még kétszer ennyi ideig boldogítja az életünket. Boldog születésnapot, Pocok! ♥

Ide dukálnak még a szülinapi kirándulás képei (csak egy kirándulás a sok közül, de az alkalom különlegessé tette).

 Kerestünk egy jó helyet.
We searched for a great place.


Vajon mi készül? Lelkesedés a tetőfokon:
What will happen? Rising enthusiasm:

 

És íme, röpülhet a sárkány!
And now, the dragon can fly!



Pocok is élvezte a rohangálást:
Pocok enjoyed running around:


Juharka hamarabb kidőlt a meleg miatt, de azért szemmel tartotta az eseményeket.
Juharka soon became tired because of hot, but she kept an eye on us.


Majd magasabb perspektívából is körül akart nézni:
Then she wanted to try another perspective:


De nem sokáig maradt egyedül:
But she was not left alone for long:

 

Egy kis fazonigazítás:
Fixing the hair:


Aztán Pocok is csatlakozott. Míg a többiek viszonylag decensen viselkedtek, ő természetesen azonnal elkezdett hemperegni:
Then came Pocok. The others behaved relatively decently, but he began to welter immediately.

 

Ennek nyomai látszanak a következő képeken. Néhány tonna szénával gazdagabban tértünk haza.
You can see the results on the following pictures. We took home a few tons of hay.


Azért levezetésképpen sétáltunk még egy kicsit.
Finally we walked a little more.

 

2011. december 6., kedd

Zöld csíkok hideg napokra / Green stripes for cold days

Élénk, nyáridéző, széles zöld csíkos nyakörv és póráz:
Invoking summer: green wide striped adjustable collar and leash:



Számunkra tökéletesen nyáridéző ez a kollekció, hiszen Juharka ezt viselte egész nyáron és azóta is...  a képek a horvátországi Vrsarban készültek, a vrsari domb tetején, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengerre és a környező szigetekre.
This collection reminds us of summer, because Juharka wore it during the whole summer. These photos were taken during our vacation in Croatia. From the top of Vrsar village there is a beautiful view over the see and the islands nearby.


Kicsit messzebbről: 
In a farther view:


2011. október 29., szombat

7 dolog kutyámról – Sorsolás / 7 things about my dog – Drawing

Először is még egyszer köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettetek a „7 dolog kutyámról” című játékban. Szívderítő volt olvasni a vidám jellemzéseket. Bár a játékhoz nyeremény is kapcsolódik, örömmel állapítottuk meg, hogy ebben a játékban minden gazdi nyertes!

A fődíjat, azaz a 10 000 Ft értékű nyereményutalványt Artúr&Körte párosa nyerte, mivel ők kapták a legtöbb szavazatot facebook oldalunkon. Íme egy kép róluk, ha valaki nem emlékezne rájuk:


Ismét gratulálunk nekik, Há Csé-nak pedig üzenjük, hogy továbbra is várjuk a jelentkezését! :)

Kutyáink lustálkodása és a Sorsolási Bizottság elnökének óvodakezdése miatt némi késlekedés után, de végre megejtettük a jó hangulatú és tartalmas délutáni időtöltést biztosító sorsolást. Mi is jól szórakoztunk. :)

És hogy ki nyerte az egyenként 3000 Ft értékű kuponokat? Kíváncsiak vagytok? Megtudhatjátok az alábbi sorsolási videóból:


Köszönjük a részvételt, játsszatok velünk máskor is!

Drawing of  “7 things about my dog” game. The main winners of the game are Artúr&Körte (on the picture above), and the others can be seen on the video. Congratulations! :)

2011. szeptember 21., szerda

Lusta kutyák / Lazy dogs

A játék fő nyertesét már kihirdettük a facebook oldalunkon, a többiek sorsolásával azonban még adósok vagyunk.

Hogy miért? Mert lusta kutyáink annyira belejöttek a nyaralósdiba, hogy ki sem lehet parancsolni őket a függőágyból!



Tehát, kedves blogolvasók, amint a két gengszter,


Pocok
 
Juharka

készen áll, jelentkezünk a várva várt videóval.

:-)))

2011. augusztus 25., csütörtök

Nyári narancs kollekció / Orange summer collection


Az idei nyár slágere volt ez az erős, narancs csíkos anyagból készült kollekció:
This orange collection was the top collar-leash set of this summer:


Pocok is ezt választotta a nyári csatangolásokhoz. :-)
Pocok also chose this bright collection for his summer roamings. :-)

 

Hogy Juharka mit visel idén nyáron? Hamarosan azt is eláruljuk...
We will show you soon what Juharka is wearing this summer ... 

------------------------------------------

Facebook-játék frissítés! 
Ma éjfélig lehet még lájkolni a kedvenc kutyus képét/leírását a Facebook oldalunkon. Vajon ki nyeri a 10 000 ft-os vásárlási utalványt?

2011. április 24., vasárnap

Húsvét, tavasz / Easter, spring

Juharka és Pocok, a davir dog design modellek könnyed tavaszi szerkójukban:
Our models, Juharka and Pocok wearing their easy spring collar-leash sets:


2011. február 28., hétfő

Sorsolás / Drawing

A nyertes pedig...
And the winner is...

2011. február 14., hétfő

7 dolog Pocokról és Juharkáról / 7 things about Pocok and Juharka

Nemrégen Fuhurtól érkezett egy játékra invitálás és kreatív blogger díj, köszönjük! Most Juharkáról és Pocokról, a davir dog design csapat fontos tagjairól  árulunk el 7-7 dolgot.
Not long ago we got a Creative Blogger Award from Fuhur, thank you! Now I tell you 7 things about Juharka and Pocok, who are very important members of the davir dog design team.


Hét dolog Pocokról:

1. Másfél éves koráig egy percre sem állt meg.
2. Rendszeresen, változatos trükkökkel cselezi ki Juharkát, hogy az otthagyott vacsoramaradékát megehesse.
3. Nem szeret kimaradni semmiből és imád új dolgokat tanulni.
4. Az autóban csak akkor hajlandó csendben várakozni ránk, ha azalatt a (gyermek- vagy vezető-)ülésen ülhet.
5. Megőrül a palacsintáért és a zöldségkrémlevesért. :) Megkockáztatom, hogy palacsintával mindenre rá lehetne venni.
6. Szeretetét heves lökdöséssel, karföltaszigálással és odabújással fejezi ki. Ezt csinálja akkor is, ha bocsánatot akar kérni valamiért.
7. Egyedi és hang(ulat)os szokása, hogy vacsora után lelöki a fémtányérját a lépcsőről, ahol enni szokott.

Seven things about Pocok:

1. He hadn't stopped for a moment until the age of one and a half.
2. He cheats Juharka with variety of tricks regularly so he can eat the remains of her dinner.
3. He doesn't like to be left out from anything and loves to learn new things.
4. He is only disposed to stay in the car quietly if he can sit on the child seat or on the driver's seat during waiting for us.
5. He is going crazy for pancake and vegetable cream soup. I think that we could get him to do anything for pancakes!
6. He expresses his love with jostling, pushing and snuggling into our arms. He does the same things when he wants to apologize for something.
7. His individual and noisy habit is pushing off his metal dish from the stairs after dinner where he eats.

Hét dolog Juharkáról:

1. Egy mimóza, nem lehet megszidni, mert azonnal borsónyivá zsugorodik össze.
2. Mániája a lopkodás, mindent ellop, amit ér. De csak akkor élvezi, ha tiltott gyümölcsről van szó... a direkt neki otthagyott dolgokhoz hozzá se ér. :)
3. A megszerzett tárgyakat kivonszolja a kertbe és egy kupacba gyűjti.
4. Rendszeresen terrorizálja Pockot, különösen, ha bal lábbal kel föl. (Igazi nő.)
5. Belemászik az ember arcába. Szeretetét ezzel és vehemens mancsemelgetéssel fejezi ki. (Időnként fülbenyalással.)
6. Miss Rugóláb: helyből felugrik a fejünkig.
7. Imád kertészkedni, de ennek mi nem annyira örülünk... Számára az ideális kert kultúrnövényektől mentes, hatalmas, intuitív módon elhelyezett gödrökkel tarkított sártenger. Kedvenc kerti műveletei a metszés és az ásás.

Seven things about Juharka

1. She is a mimosa, it's impossible to rebuke her because she contracts into a pea.
2. She is a maniac stealer, she steals everything that she can. But she only enjoys stealing if it's not allowed... she doesn't touch things left behind directly. :)
3. She drags out the obtained things to the garden and collects them into a heap.
4. She terrorizes Pocok usually, especially if she gets out of the bed on the wrong side. (A real woman.)
5. She climbs into our face. She expresses her love with this and with giving paws vehemently. (Sometimes she licks our ear.)
6. Miss Springlegs: she jumps up to our head from the floor.
7. She loves gardening, but we are not too happy about this... for her the ideal garden is a sea of mud which is free from cultivated plants and full of big holes placed in an intuitive way. Her favorite activity is cutting and digging.

2011. január 9., vasárnap

Juharka és Pocok, másképp / Juharka and Pocok, otherwise

Szeretném bemutatni egy kedves barátom nemrégen indult boltját, ahol bájosabbnál bájosabb hímzett képecskéket és egyebeket lehet kapni. Már rendeltem is egy képet Juharkáról és Pocokról. Szerintem nagyon jól sikerült!
I would like to introduce you one of my friend's shop, where you can find adorable embroideried pictures and other things. I have bought this picture of Juharka and Pocok recently. I love it!


Micu boltja itt , blogja pedig emitt található. :)
Micu's shop is here, her blog is there. :)

És még egy szolgálati közlemény, egyben jó hír: megkerült az előzményekben szereplő Puli bácsi gazdája! Állítólag nagyon nagy volt az öröm... :)

2010. december 24., péntek

Karácsony / Christmas

  

Nálunk valószínűleg valahogy így fog kinézni: Juharka ellopja a fél karácsonyfát, Pocok pedig lecsap a szaloncukorra...
Probably it will look like this: Juharka steals the Christmas tree while Pocok pounces on fondant candy...